Nah....most végeztem így fél 4 után az első "hivatalos" FFX tesztemmel!
Hát, a benyomásaim igen vegyesek, akad itt jó is meg rossz is, de egyenlőre még a jók vannak túlsúlyban. Nem jutottam sokáig, mert későn is kezdtem, úgyhogy csak
a hajón vagyok, amivel elmegyünk a szigetről Yuna idézővé avatása után. Épp legyőztem a nagy tengeri 'Sin' ivadékot.
...de sok minden kirajzolódott bennem ennyi idő alatt is. Az elején tetszett, hogy belevágunk a lecsóba, ahogy FF-ekben az nem is olyan különleges dolog.
Sok pörgés, akció, csomó ellen, harc stb.... az animok mai szemmel is kifogástalanok.... A harcrendszer nagyon tetszik, és mint azt később megtudtam a képességfejlesztés is nagyon ötletesen van megoldva. Tetszenek a 'dinamikus' harcok, hogy nem csak egy helyben ácsorgunk. A képi világ igen megkapó és a legtöbb szereplő is megálja a helyét, ahogy ilyen nagyon kis idő alatt meg tudtam állapítani. Jah, és imádom a vizet, meg a mélységet, úgyhogy az eddig igen vízbő játék jó úton halad önnönmaga álltalam való megszerettetése felé!!!
Nah....ezek voltak a meggyőzőnek tűnő pozitívumok, de sok minden szúrta is a szememet, szerencsére ezek nagyrészt (egyenlőre....) csak apróságnak tűnnek. A linearitás nagyon korán meglátszott, igazából szabad utam a játékban még nem volt, vagy csak valami nagyon fukar módon megoldva.
pl. a falu, amiben legalább 4 házba is bemehettünk ... egyenlőre ez még nekem nem volt nagyon zavaró, hisz eléggé az elején vagyok, ki tudja később mennyire fáj majd tőle a fejem...
Van egy igen egyedi problémám is, ami talán nem is gond, csak nagyon hozzá vagyok szokva az előző 9 rész hangulatához, így nekem iszonyatosan furcsa volt, hogy a karaktereknek hangjuk van, és nem én képzelem el a beszédüket....
Most lehet hogy ez hülyeségnek tűnik, de nekem először szinte fájt!
Ezen mondjuk gyorsan túlléptem. Nameg volt mégegy negatívum, ami azonban lehet hogy később válltozik, mégpedig az, hogy bár volt elég NPC, nagyon szófukar hangulatukban voltak, mert kb mindenkiből egy vagy egy fél mondatot lehetett kihúzni....
Nah.... biztos lenne még mit írnom mindkét oldalhoz, de első benyomásoknak legyen elég ost ennyi
Végszóként pedig annyit, hogy egyenlőre igen erőteljesen bízok abban hogy egy újabb felejthetetlen élményt nyújt majd ez az FF-is, mégha nem is kerül a sorozaton belül a kedvenceim közé.